2020 elején még nem számítottunk arra, hogy az évre tervezett rendezvényeket a koronavírus miatt bevezetett korlátozó intézkedések miatt csak részben tudjuk magtartani.
Február 7.-én az Asszonyfarsang és „A nők gazdasági lehetőségei a répcementi turizmusban” fejlesztés, felkészítés megrendezésre került, a napi programot könnyűzenei műsor zárta 22.30 órai kezdettel, a meglepetés vendég Bereczki Zoltán előadó volt.
Ezt követően sajnos a március 14.-én kihirdetett veszélyhelyzet miatt nem tudtunk rendezvényeket tartani, de ősszel ismét a Szent Mihály Napi eseményekhez kapcsolódva fejlesztés, felkészítés és könnyűzenei rendezvény is megtartásra került
2020. október 02. pénteken, 17.00 órától a megnyitót követően Jagodits Zsuzsa coach:” Cégek kontra családok – Kinek, miért fontos az egyensúly a munka és a magánélet között?” című előadása került megtartásra, majd este 20.00 órától a Folow the Flow koncertje.
Másnap, október 03-án Kiss Katalin a MAM Hungária Kft. ügyvezetője tartott előadást a Kft. családbarát szemlétéről és a jó gyakorlatokról, este19.30-tól a Gargantua Zenekar koncertje zárta a napot, az időjárás miatt az Ocho Macho koncert elmaradt.
Dr. Tóth Ágnes
szakmai vezető